Magyarország Acer márkaboltjai+36 21 / 345 - 7700
Kosárban lévő termékek

Rendelésed

A kosarad üres!

Indiában is Acer laptopokat kapnak a nebulók

2015. november 27.
Indiában is Acer laptopokat kapnak a nebulók

Bár arról olvashatnánk, hogy hazánkban indul olyan program, ahol a gyerekek – ha legalább csak egyetlen korosztály is – laptopokat kapnak az oktatás fejlesztésének keretein belül. Sajnos, nálunk ez még csak álom, miközben az Acer egymás után nyeri meg az olyan tendereket, amiket ebben a témában írnak ki.

Néhány hónapja a chilei oktatási miniszer jelentette be, hogy a tajvani gyártót választották egy ottani, immár ötödik éve futó program, a „Connected for Learning” nyertesének, ami így 75.000 Acer laptopot szállíthat a hetedikes diákoknak.

Most pedig India döntött az Acer, és a remek notebookjai mellett.

230.000 Acer laptop Indiába

India tizenegyedik legnagyobb államában, Tamil Naduban az Acert választották ki, hogy a 12. osztályos diákoknak 230.000 notebookot szállítson szerte az államban. Maga a program a második legnagyobb az ország történetében, a tajvani gyártónak pedig minden bizonnyal igen jól jött egy ekkora tender megnyerése.

A laptopok szállítását már meg is kezdte a cég közel 650 iskolába, hét különböző kerületbe.

Ez már nem az első siker

Az Acernek ez már nem az első sikere Indiában, ugyanis a program három korábbi szakaszában is részt vett. Számokban ez annyit jelent, hogy már eddig is több mint 800.000 eszközt szállított Indiába – elképesztő szám, talán hazánkban összesen nincs ennyi laptop. A program végére pedig nagyjából 1.000.000 indiai gyermek használ majd Acer laptopot.

Pontos paramétereket adtak meg

A laptopokat illetően a pályázat kiírójának nagyon határozott elképzelései voltak, így olyan notebookot álmodtak meg a diákoknak, ami 14 colos kijelzőt, webkamerát, Intel processzort, 2 GB RAM-ot, 320 GB HDD-t, Wi-Fi-t, valamint  Windows Professional Edition operációs rendszert, Microsoft Office-t, és 1 év garanciát foglal magában.

Az Acer munkatársai a döntéshozókkal együttműködve tesztelték a notebookokat, aminek során megnézték, hogy a tajvani gyártó gépei, valamint az alkalmazások mennyire felelnek meg a támasztott feltételeknek, és hogy a laptopok mennyire jól használhatóak az oktatásban.

A jelek szerint minden hiba nélkül működhetett, hiszen az Acer végül megkapta a megrendelést.

Online hitel

Kényelmes és gyors igénylés,
rugalmas konstrukció

Garancia otthonról

Garanciális ügyintézés kényelmesen, gyorsan

Visszavásárlási garancia

Nincs kockázata egy gyors döntésnek. Akár cégeknek is!

Árgarancia

Egyedülálló megoldás, hogy ne érhessen kellemetlenség

1 napos szállítás

Villámgyors kiszállítás, vedd át rendelésed akár már ma!