Magyarország Acer márkaboltjai+36 21 / 345 - 7700
Kosárban lévő termékek

Rendelésed

A kosarad üres!

Az Acer bejelentette a Nemzetközi utazógarancia (International Travellers Warranty - ITW) kiterjesztését

2010. március 02.
Az Acer bejelentette a Nemzetközi utazógarancia (International Travellers Warranty - ITW) kiterjesztését

Az életünk rendkívül mobilis lett. Utazunk a tanulás, az üzlet és a kikapcsolódás miatt is, és a legtöbbször magunkkal visszük laptopunkat is. Ezzel persze nagyobb kockázatnak tesszük ki a számítástechnikai berendezéseinket, illetve nagyobb szükségünk van arra, hogy segítséget kapjunk külföldön is, ha az élet úgy hozza.

Ez ösztönözte az Acert arra - mely mindig figyelemmel kísérte a felhasználói szükségleteket, valamint igyekezett hatékony és kielégítő szolgáltatásokat nyújtani - hogy térítésmentesen kiterjessze a Nemzetközi utazógaranciát (International Travellers Warranty - ITW).

Mostanáig a felhasználók akkor élhettek az Acer ITW-vel, ha a külföldi tartózkodásuk hossza kevesebb, mint három hónap volt. Ez azt jelentette, hogy az Acer ITW felhasználók túlnyomó részt az üzleti céllal utazók voltak. Most az Acer ITW érvényességi ideje meghosszabbodott 12 hónapra, így a más céllal utazók is élvezhetik ennek a szolgáltatásnak minden előnyét.

Ennek a kiterjesztett garanciának köszönhetően, akár a külföldre utazó diákok vagy szakemberek, akik hosszabb időt kívánnak más országokban tölteni, mostantól kihasználhatják az Acer ITW-t.

Azzal a nyilvánvaló céllal, hogy folyamatosan fejlessze a vevőszolgálati tevékenységét egy mindenre kiterjedő támogatási hálózaton keresztül, az Acer azt is elhatározta, hogy megnöveli azokat a helyszíneket Kínában, Tajvanon, az EMEA és az AAP területén, ahol minősített ITW szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek.
Szerte a világban jelenleg 38 új helyszín nyílt meg az közelmúltban: 21 Kínában (PRC), 4 Tajvanon (ROC), 10 Európában, Közel-keleten és Afrikában (EMEA) és 3 az Ázsiai-Csendes-óceáni régióban.

Az ITW a helyi garancia kiegészítése, mely általában az Acer termékekre szól, és nem vonatkozik arra az országra, ahol a vásárlás megtörtént. Ez azt jelenti, hogy ha Ön az AcerShopban vásárol egy Acer notebookot, akkor a Nemzetközi utazógarancia keretén belül tudja azt megjavíttatni, ha éppen üzleti úton van az Egyesült Államokban vagy Kínában.

További, az Acer ITW programmal kapcsolatos információt kedves ügyfeleink a http://www.acer.com/worldwide/support/itw.htm ITW weboldalon találhatnak.

upload/articles/1/40/1_500x400.jpg

Online hitel

Kényelmes és gyors igénylés,
rugalmas konstrukció

Garancia otthonról

Garanciális ügyintézés kényelmesen, gyorsan

Visszavásárlási garancia

Nincs kockázata egy gyors döntésnek. Akár cégeknek is!

Árgarancia

Egyedülálló megoldás, hogy ne érhessen kellemetlenség

1 napos szállítás

Villámgyors kiszállítás, vedd át rendelésed akár már ma!